7.rész

***Austin szemszöge***

Kellett egy kis idő mire összeszedtem magam. Nem veszíthetem el a testvéremet. Mindent átvészeltünk együtt,úgyhogy ezt is átfogjuk! Farkasszaglást bevetve indultunk el az erdőben Molly keresésére. Nem is olyan messze egy elhagyatottnak látszó korhadt faházat találtunk. Emberi alakot öltve,lassan settenkedtünk a bejárathoz. Biztos hogy itt van. De a bejutás már nem volt egyszerű. Hirtelen előjött kb 10 farkas a ház mögül. Ezt nem hiszem el. Így nem fogjuk tudni kihozni onnan. Valakinek ki kéne hozni addig amíg mi eltereljük a figyelmüket. Ez az ötlet beválhat,így a hozzám legközelebb lévő emberhez fordultam.
-Liam! Kérlek hozd ki Mollyt és vidd haza! Addig mi elbánunk ezekkel.
-Megyek!-mondta majd rohant is be a házba.

***Liam szemszöge***

Semmi mással nem törődve,tettem amit Austin mondott. Bementem a faházba,hogy megkeressem Mollyt. Kinyitottam az egyik ajtót, de semmi nem volt ott. Bementem egy másik ajtón. Körbenéztem,s megpillantottam Mollyt. Teljesen kába volt. Odamentem hozzá és felemeltem.
-Semmi baj! Most már minden rendben lesz!-mondtam neki,majd elindultam vele kifelé.
Megpróbáltam kevésbé észrevehetően kiosonni,hogy a tőlünk pár méterre lévők ne vegyenek észre. Amikor már azt hittem elég távol vagyunk elkezdtem futni. Mollyval a karjaimban nem volt könnyű,de megoldottam. Mégsem voltam elég óvatos. Észrevettek. Az egyik elkezdett futni utánunk. Szerencsére Louis észrevette,és gyorsan leterítette. Elkezdtem gyorsabban futni,mert nem szeretném ha még valaki üldözőbe venne. Rövidesen megérkeztünk Mollyék házához. Szerencsére az ajtó nem volt bezárva. Óvatosan lefektettem a nappaliban lévő kanapéra és mellé ültem. Szegény tele van sebekkel. El sem tudom képzelni mit művelhettek vele. Szegény annyira ártatlan és mégis mennyi minden szörnyűség történik vele. Gondolatmenetemből Molly mocorgása zökkentett ki. Lassan nyitotta ki szemeit, és rám nézett. Látszott rajta hogy megnyugodott. Gyorsan elmentem egy pohár vízért. Mikor visszaértem már felült a kanapén, én pedig a kezébe adtam a vizet.
-Köszi!-mondta hálásan mosolyogva és megitta a pohár tartalmát.
-Hogy vagy?-kérdeztem,majd leültem mellé a kanapéra,és az ott lévő pléddel betakartam.
-Most már jól! Köszönöm Liam!-hálálkodott.
-Igazán nincs mit ez csak természetes!-válaszoltam.
Egy darabig csak csendben ültünk egymás mellett,majd megtörtem a csendet.
-Tudom,nem ez a legjobb alkalom,de mesélnél magadról? Szeretnélek jobban megismerni.-tettem fel a kérdésem.
-Persze! Nagyon szívesen!-felelte,majd belekezdett.
-6 éves voltam amikor a szüleim meghaltak, ezután pedig a nagynénémék neveltek minket tovább. Soha nem volt legjobb barátom,az iskolában is csak csúfoltak,mert nem voltak szüleim. A gyerekkorom borzalmas volt. Aztán amikor Austin betöltötte a 18-at akkor visszaköltözhettünk a régi házunkba. De mivel neki dolgoznia kellett,még többet voltam egyedül. Miután beavattak minket a titokba,részben meglepődtem,részben pedig örültem. Örültem hogy végre lehet alkalmam barátokat szerezni. Csak az a baj hogy eddig még nem igazán beszéltünk,és nem nagyon ismerlek titeket,de ezen még lehet változtatni.-fejezte be,majd mindketten elmosolyodtunk.
-Most te jössz!-mondta,én pedig belekezdtem a mesélésbe.
-Én 9 éves voltam,amikor a szüleim meghaltak. De nekem nem volt senki más rokonom,ezért árvaházba kerültem. A fiúkkal mind az öten egyszerre kerültünk be,ezért hamar jóban lettünk. Mi már akkor is tudtuk a titkot,de még egymásnak sem mondtuk el. De mivel együtt nőttünk fel, és mindig számíthattunk egymásra,ezért ez sem maradt sokáig titokban. Miután kikerültünk az árvaházból,egy házba költöztünk,mert egyikőnk sem akart egyedül lenni,és már elég jól megszoktuk egymást. Emlékszem miután beköltöztünk Harry volt az első aki elmondta a titkot. Mindenki ledöbbent és persze akkor már mindenki elmondta. Különös egybeesés.-fejeztem be.
-Hát ez érdekes. Erre szokták mondani hogy nincsenek véletlenek.-válaszolta,mire én csak mosolyogtam.
-Majdnem elfelejtettem. Visszatérve a történetedre,engem tekinthetsz a legjobb barátodnak.-mondtam,mire hirtelen rám nézett.
-Köszönöm Liam! Most pont erre volt szűkségem!-válaszolt,majd szorosan megölelt.


Köszönöm az előző részhez a komikat! Már legalább tudom,hogy nem hiába írom. :) A következő részt szintén 2-3 komment után fogom hozni!! 
Ui: Bocsi hogy ilyen rövid lett,legközelebb hosszabb lesz! :)

6.rész

***Molly szemszöge***

Reggel senkit nem találtam itthon. Tűvé tettem az egész házat,de Austin sehol. Tudtommal ma nem is dolgozik. Tök jó hogy mostanában szó nélkül itt hagy. Már kezd elegem lenni belőle. Persze amikor én megyek el pár órára akkor az már baj. Annyira felhúztam magam,hogy úgy éreztem valami nincs rendben. Azonnal kirohantam a házból és futottam amerre a lábam vitt. A legjobb ötletnek megint csak az erdő tűnt. Lassacskán úgy éreztem,már nem vagyok ura a testemnek. Egyik pillanatban majd felgyulladtam,a másikban pedig már reszkettem. Átváltoztam. Meg kéne tanulnom uralni önmagam. Csak futottam és futottam. Mígnem már az erdő olyan részéhez értem amit nem ismerek. Gondoltam kicsi lassítok. Ekkor a bokorból hirtelen előjött egy pár farkas.

Biztos ezek támadták meg Stephanie-t. Azonnal elkezdtem futni ahogy bírtam. De mivel többen voltak a menekülés esélytelen volt,de én nem adtam fel. Rohantam tovább. Ekkor teli torokból vonyítottam egyet,hátha valaki segít.

***Austin szemszöge***

Reggel úgy döntöttem hogy átmegyek a fiúkhoz. Mivel Molly még aludt, és nem akartam felébreszteni,ezért egyedül mentem. Nem laknak túl messze,ezért viszonylag gyorsan odaértem. Gondoltam,Molly-t majd később felhívom ha majd biztos hogy felébredt. Jól elütöttük az időt. Már dél volt. Molly már biztosan felébredt, ezért fel is hívtam. De nem vette fel. Kezdtem egy kicsit aggódni. Ekkor kopogtak az ajtón. Louis ment ajtót nyitni. Kate volt az. 

-Sziasztok! Gondoltam szólok,hogy ne nagyon menjetek az erdőbe,mert nagyon valószínű hogy azok,akik megtámadták azt a lányt,nincsenek messze. Óvakodjatok tőlük. Sok mindenre képesek.-figyelmeztetett. Ekkor egy vonyítást hallottunk az erdő felől.

-Molly!-kiáltottam fel.

-Mi van vele? Honnét veszed hogy ez ő?-kérdezte Harry. Azonnal elkezdtem rohanni az erdőbe. Ez biztos hogy ő volt,érzem. Láttam hogy mindenki fut utánam. Ha bajban van,nem árt a segítség.

***Molly szemszöge***

Nem tudom hogy már mióta üldöznek,de alig van már erőm tovább futni. Egyre jobban lassulok. Ekkor éreztem hogy az egyik rám ugrik és leterít, a másik pedig belém harapott. Ezek után elsötétült minden.

****

Mikor felébredtem egy régi elhagyatott házban találtam magam. A kezem iszonyatosan fájt. Persze hisz épp ott haraptak meg. De hogy kerültem én ide? Kérdeztem magamtól,mikor épp 3 alak jött be az ajtón. 

-Ó csak hogy felébredtél!-mondta az egyik gúnyos hangon.

-Kik vagytok?-vágtam rá egyből.

-Shh!-csitított el. Nem kell neked sem mindenről tudni. Legyen elég annyi,hogy jó okunk van arra hogy itt tartsunk téged.

-Komolyan? És mégis mi lenne az az ok?-kérdeztem flegmán. Erre mindhárman összenéztek,majd megint elkezdett beszélni.

-Na jó! Most az egyszer elmondom,de csak azért mert rád úgysem lesz szűkség.-kezdett bele,engem pedig kirázott a hideg. Mi az hogy nem lesz szűkség? Ezek ki fognak nyírni. Futott át agyamon a gondolat. Iszonyatosan félek.

-Na szóval!  Csak hogy tudd nem ti vagytok az egyetlen falka errefelé. De,mivel ez az egész erdőterület a tiétek,és nekünk pedig igencsak kevés részünk van,ezért úgy gondoltuk mi megszerezzük magunknak. De nem akárhogy! Ugyebár te vagy a legerősebb a többiek közül. Ezt egyébként egy biztos forrásból tudom. Ezért az tűnt a legegyszerűbbnek,hogy megvárjuk amíg egyedül leszel,és úgy támadunk meg. Ezután pedig valószínű hogy a többiek keresni fognak, de mire ideérnek már késő lesz. Velük pedig már nem lesz nehéz elbánni.-mondta majd mind a hárman kísértetiesen felnevettek. 

-Aha,szóval először engem nyírtok ki majd a többieket.-cseles,csak kár hogy nem fog összejönni.-mondtam,ami kár volt mert erre mindhárman odajöttek,ketten lefogtak,a harmadik pedig egy fém rúddal fejbe ütött. Nem éreztem fájdalmat,csak minden elsötétült előttem.

***Austin szemszöge***

Már jó ideje rohantam,mint egy eszeveszett,utánam pedig a többiek. Hirtelen megéreztem Molly illatát. Ezek szerint valóban ő volt. Remélem nem esett semmi baja és megtalálom. Emberi alakot öltve elkezdtem nyomok után kutatni. A többiek is utolértek,és segítettek. 

-Hé! Ez nem Molly karkötője?-kérdezte Liam,majd felvette a földről az ékszert. Odamentem hogy közelebbről is szemügyre vehessem.

-De ez az övé. Ezt még anyáé volt.-mondtam,s már éreztem hogy majdnem kicsordulnak a könnyeim. Az nem lehet. Mi van ha valami baja esett? Kate is mondta hogy azok a farkasok még itt ólálkodnak az erdőben. Biztosan ők voltak! Na nem azt nem hagyom! Azonnal meg kell mentenem. De érzem,hogy még életben van!

Remélem hogy tetszett a rész, ezentúl a mondandóm a részek végére írom! Elég rosszul esik hogy nem komiztok.. Ezért a következő részt 3-4 komi után fogom hozni! :)

5.rész

Sziasztok!! Itt az új rész,remélem tetszik! Akinek tetszik komizzon, pipáljon,iratkozzon fel! :)

***Molly szemszöge***

Reggel arra ébredtem hogy beszélgetés zaja hallatszik fel a nappaliból. Gyorsan megnéztem hány óra. Még csak 8 óra volt. Mi lehet az ilyen korán? Úgy döntöttem már nem fekszem vissza. Felkeltem hogy elhúzzam a sötétítő függönyt. A hirtelen fénytől majdnem kiégett a szemem. Miután már rendesen láttam elindultam a fürdőbe hogy rendbe tegyem magam. Utána egyből a nappaliba siettem. Meglepődtem amikor megláttam a kanapén ücsörögni 5 fiút. Hamarosan a bátyám is feltűnt a titokzatos könyvvel a kezében.
-Sziasztok!-köszöntem.
-Szia!-köszönt vissza mindenki kórusban.
Eddig azt hittem hogy csak azért jöttek hogy jobban megismerkedjünk,de az aggódó tekinteteket látva,már nem erre gondoltam.
-Történt valami?-kérdeztem miközben leültem a fotelbe.
-Niallnek látomása volt.-mondta Harry.
-Látomása?? Mégis milyen látomása?-kérdeztem értetlenül,majd Niallre néztem.
-Láttam egy farkast aki meg volt sebesülve, és mintha valakire vicsorgott volna,majd átalakult egy lánnyá aki a földön feküdt és nem mozdult. A hely eléggé ismerős volt. Olyan mintha a közeli erdőben lett volna de nem biztos.

-Kérdezzük meg Kate-től hogy ki lehet.-Javasolta Austin. Mindenki egyetértően bólogatott,így hát elindultunk.

*****************

Miután megérkeztünk mindent elmondtunk újra. Kate egy kis gondolkodás után megszólalt:

-Valószínűleg egy nomád törzs leszármazottja. Biztosan megtámadták. A nomádok mindig barátaink voltak. Ők is segítettek a szüleiteknek a harcban. Az a lány az ők leszármazottja lehet. Az ellenséges klán támadhatta meg. Mivel csak egyedül volt segítenetek kell rajta minél előbb,hisz nem tudhatjuk milyen állapotban van.-mondta,majd hirtelen felállt és elsietett,majd egy kis üveggel a kezében tért vissza.

-Ha megtaláljátok ebből öntsetek a sebeire és rögtön begyógyul. Valószínű hogy nem fog sok mindenre emlékezni,de kérdezzétek meg mi történt vele. De siessetek.-fejezte be végül. Mi pedig nyomban felálltunk és az erdő felé vettük az irányt,de már nem emberi formában. Ahogy beljebb értünk az erdőben,egyre jobban lehetett érezni a vérszagot. Ez elég undorítóan hangzik,de legalább tudtam,nem lehetünk messze. Ez tényleg így volt,hisz nemsokára tényleg megpillantottuk a földön fekvő lányt. Ismét emberi alakot öltve közelítettük meg.

-Kinél van az üveg?-kérdeztem.

-Nálam.-felelte Niall,majd óvatosan a lány fölé hajolt és ,,ellátta" a sebeit. Ahogyan ráöntötte a sebeire azt a folyadékot ami fogalmam sincs mi volt,egyből begyógyultak. Soha nem láttam még ehhez foghatót. Ahogy az összes sebe begyógyult,kezdett magához térni. Lassan nyitotta ki a szemeit. Mikor meglátott minket eléggé megijedt. 

-Ti kik vagytok?-kérdezte félénken,az ijedtségtől remegő hangon.

-Mi is olyanok vagyunk mint te! Ne aggódj nem akarunk bántani!-mondta Zayn.

-Mi történt veled? Emlékszel valamire?-kérdeztem.

-Épp bóklásztam az erdőben amikor hirtelen megláttam 3 másik farkast. Elkezdtem rohanni az ellenkező irányba de utolértek és megtámadtak. Nem tudtam megvédeni magam mert túl erősek voltak.-felelte.

-Egyedül vagy?-kérdezte Austin.

-Igen. A többi társamat már megölték. Már csak én maradtam. De hogy találtatok meg?

-Látomásom volt,és láttam hogy megtámadtak, és hogy itt fekszel,ezért megkerestünk.

-Nagyon köszönöm a segítséget! Stephanie vagyok.-mutatkozott be,majd ezután mindenki.

-Nos Stephanie! Mivel egyedül vagy, ezért arra gondoltunk hogy csatlakozhatnál hozzánk.-vetette fel az ötletet Niall.

-Ezt komolyan gondoljátok?-kérdezte,miközben körbenézett.

Mindenki helyeslően bólogatott. Erre széles mosoly terült szét az arcán.

-Köszönöm!-mondta,majd mindenkit sorban megölelt. 

Jól elbeszéltük az időt,már elég későre járt. Elindultunk hazafelé. Örülök hogy befogadtuk Stephaniet. Szerintem nagyon kedves lány és eléggé sajnálom hogy így egyedül maradt. De most hogy befogadtuk remélem nem fogja magát egyedül érezni. Szerintem jól kijövünk majd.

Közérdekű

Sziasztok!!

Tudom hogy nagyon,nagyon,nagyon régen volt rész. Ez azért van mert nem volt se időm,se kedvem mostanában ezzel foglalkozni. De most elég sok a szabadidőm ezért úgy döntöttem folytatom a történetet. Bár nem tudom hogy van-e még olyan akit érdekel,és nézi még a blogot. Akit még érdekel az légyszi írjon egy kommentet. A következő részt még a héten tervezem. Csak ennyit akartam! Remélem várjátok a kövit!;-)

4.rész

Sziasztok!!! Bocsi hogy ilyen későn hoztam a részt!!! Köszi a feliratkozókat!! Akinek tetszik légyszi komizzon,mert ha nem komiztok akkor nem tudom hogy olvassátok-e a blogot. :3

***Molly szemszöge***

Reggel egész kipihenten ébredtem,mégis egy hatalmasat ásítottam. Megdörzsöltem a szemeimet,és a telefonomért nyúltam az ágy mellett lévő kis éjjeliszekrényre,ahova tenni szoktam. Azonban amikor fel akartam oldani sehogy sem sikerült. Lemerült. Ez remek. Visszatettem az eredeti helyére,és lassan kikeltem a puha,meleg ágyamból,ami nehezemre esett,de végül rászántam magam. A szekrényhez sétáltam valami ruhát keresni. Miután kiválasztottam a megfelelő darabokat,elvonultam velünk a fürdőszobába. Viszonylag gyorsan elkészültem,és már az előbbinél kicsit több életkedvvel mentem le a lépcsőn. Közben ránéztem a nappali falán lógó órára. Fél 12 volt. Nem csoda hogy nem is voltam most olyan fáradt. Az egész házban csend uralkodott,ami már nem volt furcsa számomra,hisz Austin ma a közeli pizzériába ment,ahol már elég régóta dolgozik. Mivel semmi ötletem nem volt mit csinálhatnék ma,ezért az jutott eszembe hogy rajzolni fogok. Imádok rajzolni már kiskorom óta. Ez egyfajta kikapcsolódásnak számít nálam. Épp indultam volna vissza a szobámba a rajzoláshoz szűkséges holmijaimért amikor a hasam egy hangos korgással jelezte hogy ennem kéne valamit. Így hát utamat inkább a konyha felé vettem,hogy egyek néhány falatot. Gyorsan összedobtam magamnak egy rántottát, mivel nem volt kedvem semmi komolyabb megpróbáltatást igényló kajával bajlódni. Leültem az asztalhoz,hogy elfogyasszam a reggelim. Mondjuk ez inkább ebédnek mondható,az időt eltekintve. Miután befejeztem,gyorsan elmosogattam,mivel volt még jó pár koszos edény a mosogatóban. Ismét útra indultam,és most már tényleg a szobám felé igyekeztem. Mikor benyitottam nagy sötétség fogadott,mert a sötétítő függönyön keresztül nem tudott beszűrődni a nap fénye. Az ablakhoz siettem és elhúztam,így már semmi akadálya nem volt annak,hogy a napfény betöltse a szobát. Kint gyönyörű idő volt,ami nem épp megszokott az errefelé szokásos esőhöz képest. Ezt ki szerettem volna használni,ezért úgy döntöttem a szabadban fogok rajzolni. Már tudtam is hová fogok menni. Van egy hely,amit még nagyon régen fedeztem fel. Amikor valami bántott,vagy csak egyedül akartam lenni,mindig oda mentem. Ott soha nem zavart senki,úgy éreztem teljes biztonságban vagyok,nem érhet semmi baj. Fogtam egy táskát és minden szűkséges dolgot belepakoltam. A telefonomat pedig felraktam töltőre. Dudorászva szökdécseltem le a lépcsőn. Felhúztam a cipőmet,és a biztonság kedvéért magammal vittem egy pulcsit is. Bezártam az ajtót,a kulcsot pedig a táskámba tettem. Elindultam az úti célom  felé. Öt percnyi séta után megérkeztem a már jól ismert erdőhöz. Egyre beljebb értem az erdőben. Hol egyre sűrűbb,hol pedig  egyre ritkább volt. Már tudtam hogy közel járok. Végül megérkeztem a tervezett helyre. Az erdő közepe fele volt egy kis rész ahol a fák elég ritkán álltak egymáshoz képest. A földet puha fű fedte,és közte sok gyönyörű virág volt. Más-más színekben pompáztak. Szebb volt mint egy szivárvány. Végül ott volt a legkedvesebb helyem. Egy nagy szikla. Imádtam ezen ücsörögni. Imádtam ezen ücsörögni. Ez a szikla olyan volt nekem mint egy régi jó barát,akivel szavak nélkül is megértettük egymást. Bár csak egy nagy kő volt,de nekem mégis sokat jelentett. Ez hiányzott az életemből. Mindig egy igazi legjobb barátra vágytam,de nekem soha nem volt. Az iskolában mindenki kiközösített. Azzal csúfoltak hogy nekem nincsenek igazi szüleim. Mindig magamat okoltam,hogy miért vagyok ennyire szerencsétlen. Holott tudtam hogy nem én tehettem róla hogy a szüleim meghaltak. A lelkük mélyén  ők is tudták,de ez akkor nem érdekelte őket,csak valamiért jól esett nekik ha van kit kicsúfolni. Még mindig szerencsétlennek érzem magam. Senkim nincs a bátyámon kívül. Bár titokban reménykedek benne ha kicsit jobban összeismerkedek az újdonsült ,,falkatársaimmal"  talán még barátok is lehetünk. Mondjuk alig beszéltünk,de én mégis reménykedem benne. A kisebb elmélkedésem után elfoglaltam a helyem a sziklán és rajzolni kezdtem. Az elején csak kusza vonalakat húzkodtam,de egy kis idő múlva már kezdett belőle kirajzolódni valami. Javítgattam rajta és meglett a végeredmény. Az elém táruló virágokat rajzoltam le,a háttérben néhány fával. A valóságban ez az egész annyira színes és gyönyörű volt,míg a rajzomon minden fekete és fehér. Ideje volt egy kis életet adni a képnek, ezért elővettem a színeseimet  és elkezdtem kiszínezni a rajzot. Próbáltam hasonlóan,mint a valóságban. Egyszer csak lépteket hallottam magam mögül. Megfordultam,és két barna szempárral találtam szembe magam. Csendesen néztük egymást,egyikünk se szólt semmit.
-Szia Molly!-törte meg végül a csendet... Liam. Igen,azt hiszem így hívják,bár nem voltam benne biztos,hisz csak egyszer találkoztunk de azért igazán megjegyezhettem volna. Elég kínosnak éreztem,hisz ő tudta a nevem,de én nem voltam biztos az övében.
-Szia!-szóltam vissza végül,a neve említése nélkül.
-Nem gondoltam volna hogy te is ismered ezt a helyet.-mondta majd helyet foglalt mellettem. Furcsán néztem,mert nem értettem mire céloz.
-Sok időt szoktam itt tölteni,és azt hittem nem ismeri senki ezt a helyet. De ahogy látom te is ismered.-magyarázott,mert észrevette hogy nem értettem. Én csak halványan elmosolyodtam,és folytattam a rajzom.
-Megnézhetem?-kérdezte,majd a fejével a már majdnem készen lévő rajzom felé bökött. Aprót bólintottam,majd kivette az ölemből,és gondosan tanulmányozni kezdte.
-Szép rajz!-dicsérte meg,majd visszacsúsztatta az ölembe.
-Köszi!-mosolyogtam rá,majd folytattam. Végig csendben figyelt,de néha váltottunk pár szót. Még mindig nem tudok róla sokat,de kedvesnek tűnik. Viszont ahhoz jobban meg kell ismernem hogy véleményt mondjak róla. Pár perc beszélgetésből pedig nem sok minden derül ki az emberről.
-Én most megyek! További jó rajzolást.-mondta majd felállt,és elindult.
-Köszi!-válaszoltam,mire visszanézett és rám mosolygott. Néztem egyre távolodó alakját,mígnem teljesen eltűnt a látókörömből. Vajon hány óra lehet? Jutott hirtelen eszembe,mert már nem volt olyan világos mint eddig. A telefonom után kutattam,mire rájöttem hogy nem hoztam magammal. Mindenesetre jobb lesz sietni,mert eléggé elment az idő,és nincs kedvem egy sötét erdőben bolyongani egyedül. Gyorsan összekapkodtam a cuccaimat és gyorsan elindultam hazafelé. Az út felét futva tettem meg. Ezt jól tettem,mert még így is szürkületben értem haza. Az ajtón belépve a bátyám kissé dühös,mégis megkönnyebbült arcával találtam szembe magam.
-Merre voltál?? Halálra aggódtam magam!-aggodalmaskodott egyből,én pedig még mindig az ajtóban álltam és értetlenül pislogtam rá. Értette a célzást,ezért odébbállt hogy beljebb tudjak jönni.
-Rajzolni mentem,a telefonom pedig lemerült,ezért itthon hagytam. Nem kell mindig ennyire aggódni. Nem vagyok már olyan kicsi hogy ne tudnék vigyázni magamra.
-Jó,igazad van! Kicsit túlreagáltam,de legközelebb legalább egy cetlit hagyj itthon hogy tudjam merre vagy.
-Oké! Értettem!-mondtam mosolyogva,majd megöleltem. Lassan elhúzódtam és elindultam a szobám felé. Kicsit fáradtan baktattam fel a lépcsőn,és mentem be az ajtómon. A telefonom sikeresen feltöltött,ezért kihúztam a konnektorból. Úgy éreztem most azonnal el tudnék aludni. De mielőtt megtörtént volna,elmentem fürdeni. Gyorsan elvégeztem minden szükséges dolgot és lementem a konyhába. Austin az asztalnál ült egy pohár kakaó és egy újság társaságában. Mikor belépnem rám kapta tekintetét,majd vissza az újságra. Mivel én is éhes voltam gyorsan csináltam magamnak egy kakaót,és leültem az asztalhoz a bátyámmal szembe.
-Mit rajzoltál?-kérdezte,majd becsukta az újságot. Nem válaszoltam,csak elsiettem a rajzomért,és a kezébe nyomtam. Egy darabig nézegette,majd visszaadta.
-Te kis Picasso!-mondta,mire hangosan felnevettem. Én mint Picasso? Na persze. Még egy kicsit beszélgettünk,de mikor a szemem már majd' leragadt az álmosságtól úgy éreztem ideje lenne lefeküdni. Elköszöntem Austin-tól,majd úgy mentem fel a szobába,akárcsak egy zombi. Az ajtón beérve egyenesen bedőltem az ágyba,és azonnal el is aludtam.

3.rész

Sziasztok! Bocsi hogy az ezelőtti rész nem lett valami hosszú!! Előre is bocsi hogy ez is ilyen rövid lett,legközelebb megpróbálok hosszabbat hozni!! Köszönöm a komikat és a 9 feliratkozót!!! Ha tetszik akkor komizzatok,pipáljatok!! :) <3



A távolból mintha léptek hangja hallatszott volna. Majd nemsokkal később megláttam 5 egyre közeledő alakot. Ahogy odaértek mellénk,nem szólt egyikünk sem semmit. Sem mi sem ők. Majd én léptem.
-Sziasztok! Molly vagyok.-mutatkoztam be.
-Szia én Harry vagyok!,de nyugodtan szólíthatsz kicsimnek,egyetlenemnek..-lépett elém a göndör hajú,miközben tovább fojtatta a hülye becenevek sorolását.
-Oké értem HARRY.-emeltem ki direkt a nevét,mire kicsit elszontyolodott,de nem sokkal később egy huncut mosoly jelent meg a szája sarkában.
-Szia én Louis vagyok,-mutatkozott be a piros gatyás.
-Én Niall vagyok.-jött hozzám közelebb a szöszi.
-Én Zayn.-jött oda hozzám a fekete hajú.
-Én pedig Liam vagyok.-mutatkozott be végül a barna rövid hajú fiú. Vagyis Liam. :)
Miután már mindenki mindenkinek bemutatkozott,(na jó ez hülyén hangzik bocsi! :D) körbe álltunk és megfogtuk egymás kezét. A hold kezdett egyre kisebb lenni,a tisztás pedig elkezdett sötétbe borulni. Egyre jobban éreztem hogy a bőröm tűz forró. Olyan érzés volt,mintha felgyulladtam volna. A holdból már semmi nem látszott,minden sötét volt,de én mégis elég jól láttam. Ez lehet hogy az átváltozás hatása,mivel egyre inkább fokozódott a látásom,hallásom. Teljesen elvesztettem az irányítást a testem felett. Majd egyre inkább elkezdtem szédülni és hirtelen elsötétült előttem minden.

****

Mikor kinyitottam a szemem,sok aggódó szempár szegeződött rám.
-Jól vagy?-kérdezték egyszerre,ami be kell vallani kicsit kísérteties volt. 
-Igen jól vagyok! De mi történt? Csak annyira emlékszem hogy egyik pillanatról a másikra minden elsötétült előttem.
-Egyik pillanatról a másikra elájultál.-világosított fel a bátyám. 
-Gyere!-nyújtotta a kezét Liam,egy biztató mosoly kíséretében. Ajánlatát elfogadva,megfogtam a kezét és felálltam.
-Indulhatunk?-kérdezte Austin,mire én csak bólintottam,majd mind a heten elindultunk a sűrű erdőn át. A tekintetem néhányszor találkozott a bátyáméval,aki sokszor rám nézett aggódó tekintetével,amit egy biztató mosollyal el is intéztem. Az út idefelé sokkal rövidebbnek tűnt,mint most. Mondjuk az elég nyomós ok,hogy eléggé elfáradtam a mai nap folyamán. Ami szerintem nem is meglepő. Ami ma történt az nem épp lehet mindennapos. Szerencsére... Mire feleszméltem gondolataimból,a fiúk már sehol nem voltak,csak a bátyám kullogott szótlanul mellettem. Gondolom ők is hazamentek vagy nem tudom. Most csak azon járt az eszem hogy minél előbb hazaérjek és bedőljek az ágyamba,s holnap délig fel se keljek. Hát igen nagyon nagy terveim vannak a holnapi napra. De ezt már elterveztem,úgyhogy holnap nem fogok csinálni semmit. Eközben már haza is értünk. Mikor hazaértünk éjjel fél 2 volt. Minden figyelmen kívül hagyva baktattam fel a szobámba. Hiába voltam fáradt,mégis villámsebességgel száguldottam a fürdőszoba irányába,hogy végre lezuhanyozzak. Mikor kiszálltam a zuhanyzóból,a fürdőt forró gőz lepte be. Gyorsan belebújtam a pizsamámba,és bevetődtem a meleg puha ágyamba. Igen. Erre vártam már,hogy végre bebújhassak a puha takaró alá,és átadjam magam az álmok világának.

2. rész

Sziasztok!!!! Itt a 2. rész! Megpróbálok naponta részeket hozni,de ez nem minden nap fog sikerülni úgyhogy ne haragudjatok! Ezentúl úgy fogom csinálni hogy az előző részből bemásolok az elejére egy mondatot hogy érthetőbb legyen! :) Köszönöm a 7 feliratkozót!!  Ha tetszik pipáljatok,írjatok komit!
Jó olvasást!! :) <3


Ekkor még nem is sejtettem mibe cseppentem bele.. Reggel még úgy gondoltam hogy ez a nap is olyan átlagos lesz mint a többi. Most pedig egy olyan titokról tudok,ami az egész életem befolyásolja. Nekem ez még furcsa.. Eddig egy egész szokványos életet éltem,ami most egyik pillanatról a másikra fenekestől felfordult.Felek ettől az egésztől. Most lehet hogy gyávának tűnök de ez van. Félek,mert nem tudom mi vár rám/ránk és ez nagyon aggaszt.Vajon ez után mi lesz? Nekünk is harcba kell majd szállni egy másik falkával? Lehet. Lehet hogy mi sem éljük túl? Előfordulhat. Minden előfordulhat. Ez az a bizonytalanság ami miatt félek. Az hogy semmi nem biztos. De ezek után nem szabad,s nem is lehet meghátrálni. Már csak anyáék miatt sem. Ők az életüket adták azért,hogy minket biztonságban tudjanak. Ennyi a minimum hogy komolyan veszem.-értem a gondolataim végére.

***Az átváltozás napja***

***Délelőtt***

-Pontosan mit is kell csinálnunk?-kérdeztem elgondolkodva Kate-től.

Nos,-kezdett bele a mondandójába majd elővett egy kisebb térképet-itt van a házatok,itt pedig az erdő ahová mennetek kell. Ne féljetek,tudni fogjátok az utat,csak hallgassatok az ösztöneitekre. Az erdő közepén lesz egy tisztás. Ja és majd elfelejtettem,nem  csak ti ketten lesztek ott,hanem rajtatok kívül még öten. Körbe kell állnotok,és meg kell fognotok egymás kezét. Amikor a hold teljesen elsötétül,akkor fog megtörténni az átváltozás. Ez először nem tart sokáig. Mikor a hold visszaáll az eredeti formájába,ti is újból visszaváltoztok. Ez után már egy falkába fogtok tartozni. Ezentúl majd persze saját magatok tudjátok kontrollálni hogy mikor változtok át,mikor nem. Most már minden érthető?

-Igen!-válaszoltunk kísértetiesen egyszerre Austinnal.

-Rendben most viszont menjetek haza és pihenjétek ki magatokat!-adta ki a parancsot Kate,mi pedig szófogadóan elindultunk hazafelé. 

****

-Indulhatunk?-kérdezte a bátyám.

-Igen mondtam majd elindultunk az erdő felé. Nem tudtam hová megyek,de mégis úgy éreztem jó irányba tartok. Csak mentünk egyre beljebb és beljebb a sötét erdőben. Még a hold fénye sem szűrődött be a sűrű lombok között. Megérkeztünk az erdő közepén lévő tisztásra amiről Kate beszélt nekünk. A hold fénye gyönyörűen megvilágította a tisztás mellet folyó patak vizét. Az erdő sűrű volt és sötét. A tisztás fölött világító telihold fénye a patak melletti sziklákon játszadozott. A távolból mintha léptek hangja hallatszott volna. Majd nemsokkal később megláttam 5 egyre közeledő alakot.