7.rész

***Austin szemszöge***

Kellett egy kis idő mire összeszedtem magam. Nem veszíthetem el a testvéremet. Mindent átvészeltünk együtt,úgyhogy ezt is átfogjuk! Farkasszaglást bevetve indultunk el az erdőben Molly keresésére. Nem is olyan messze egy elhagyatottnak látszó korhadt faházat találtunk. Emberi alakot öltve,lassan settenkedtünk a bejárathoz. Biztos hogy itt van. De a bejutás már nem volt egyszerű. Hirtelen előjött kb 10 farkas a ház mögül. Ezt nem hiszem el. Így nem fogjuk tudni kihozni onnan. Valakinek ki kéne hozni addig amíg mi eltereljük a figyelmüket. Ez az ötlet beválhat,így a hozzám legközelebb lévő emberhez fordultam.
-Liam! Kérlek hozd ki Mollyt és vidd haza! Addig mi elbánunk ezekkel.
-Megyek!-mondta majd rohant is be a házba.

***Liam szemszöge***

Semmi mással nem törődve,tettem amit Austin mondott. Bementem a faházba,hogy megkeressem Mollyt. Kinyitottam az egyik ajtót, de semmi nem volt ott. Bementem egy másik ajtón. Körbenéztem,s megpillantottam Mollyt. Teljesen kába volt. Odamentem hozzá és felemeltem.
-Semmi baj! Most már minden rendben lesz!-mondtam neki,majd elindultam vele kifelé.
Megpróbáltam kevésbé észrevehetően kiosonni,hogy a tőlünk pár méterre lévők ne vegyenek észre. Amikor már azt hittem elég távol vagyunk elkezdtem futni. Mollyval a karjaimban nem volt könnyű,de megoldottam. Mégsem voltam elég óvatos. Észrevettek. Az egyik elkezdett futni utánunk. Szerencsére Louis észrevette,és gyorsan leterítette. Elkezdtem gyorsabban futni,mert nem szeretném ha még valaki üldözőbe venne. Rövidesen megérkeztünk Mollyék házához. Szerencsére az ajtó nem volt bezárva. Óvatosan lefektettem a nappaliban lévő kanapéra és mellé ültem. Szegény tele van sebekkel. El sem tudom képzelni mit művelhettek vele. Szegény annyira ártatlan és mégis mennyi minden szörnyűség történik vele. Gondolatmenetemből Molly mocorgása zökkentett ki. Lassan nyitotta ki szemeit, és rám nézett. Látszott rajta hogy megnyugodott. Gyorsan elmentem egy pohár vízért. Mikor visszaértem már felült a kanapén, én pedig a kezébe adtam a vizet.
-Köszi!-mondta hálásan mosolyogva és megitta a pohár tartalmát.
-Hogy vagy?-kérdeztem,majd leültem mellé a kanapéra,és az ott lévő pléddel betakartam.
-Most már jól! Köszönöm Liam!-hálálkodott.
-Igazán nincs mit ez csak természetes!-válaszoltam.
Egy darabig csak csendben ültünk egymás mellett,majd megtörtem a csendet.
-Tudom,nem ez a legjobb alkalom,de mesélnél magadról? Szeretnélek jobban megismerni.-tettem fel a kérdésem.
-Persze! Nagyon szívesen!-felelte,majd belekezdett.
-6 éves voltam amikor a szüleim meghaltak, ezután pedig a nagynénémék neveltek minket tovább. Soha nem volt legjobb barátom,az iskolában is csak csúfoltak,mert nem voltak szüleim. A gyerekkorom borzalmas volt. Aztán amikor Austin betöltötte a 18-at akkor visszaköltözhettünk a régi házunkba. De mivel neki dolgoznia kellett,még többet voltam egyedül. Miután beavattak minket a titokba,részben meglepődtem,részben pedig örültem. Örültem hogy végre lehet alkalmam barátokat szerezni. Csak az a baj hogy eddig még nem igazán beszéltünk,és nem nagyon ismerlek titeket,de ezen még lehet változtatni.-fejezte be,majd mindketten elmosolyodtunk.
-Most te jössz!-mondta,én pedig belekezdtem a mesélésbe.
-Én 9 éves voltam,amikor a szüleim meghaltak. De nekem nem volt senki más rokonom,ezért árvaházba kerültem. A fiúkkal mind az öten egyszerre kerültünk be,ezért hamar jóban lettünk. Mi már akkor is tudtuk a titkot,de még egymásnak sem mondtuk el. De mivel együtt nőttünk fel, és mindig számíthattunk egymásra,ezért ez sem maradt sokáig titokban. Miután kikerültünk az árvaházból,egy házba költöztünk,mert egyikőnk sem akart egyedül lenni,és már elég jól megszoktuk egymást. Emlékszem miután beköltöztünk Harry volt az első aki elmondta a titkot. Mindenki ledöbbent és persze akkor már mindenki elmondta. Különös egybeesés.-fejeztem be.
-Hát ez érdekes. Erre szokták mondani hogy nincsenek véletlenek.-válaszolta,mire én csak mosolyogtam.
-Majdnem elfelejtettem. Visszatérve a történetedre,engem tekinthetsz a legjobb barátodnak.-mondtam,mire hirtelen rám nézett.
-Köszönöm Liam! Most pont erre volt szűkségem!-válaszolt,majd szorosan megölelt.


Köszönöm az előző részhez a komikat! Már legalább tudom,hogy nem hiába írom. :) A következő részt szintén 2-3 komment után fogom hozni!! 
Ui: Bocsi hogy ilyen rövid lett,legközelebb hosszabb lesz! :)

6.rész

***Molly szemszöge***

Reggel senkit nem találtam itthon. Tűvé tettem az egész házat,de Austin sehol. Tudtommal ma nem is dolgozik. Tök jó hogy mostanában szó nélkül itt hagy. Már kezd elegem lenni belőle. Persze amikor én megyek el pár órára akkor az már baj. Annyira felhúztam magam,hogy úgy éreztem valami nincs rendben. Azonnal kirohantam a házból és futottam amerre a lábam vitt. A legjobb ötletnek megint csak az erdő tűnt. Lassacskán úgy éreztem,már nem vagyok ura a testemnek. Egyik pillanatban majd felgyulladtam,a másikban pedig már reszkettem. Átváltoztam. Meg kéne tanulnom uralni önmagam. Csak futottam és futottam. Mígnem már az erdő olyan részéhez értem amit nem ismerek. Gondoltam kicsi lassítok. Ekkor a bokorból hirtelen előjött egy pár farkas.

Biztos ezek támadták meg Stephanie-t. Azonnal elkezdtem futni ahogy bírtam. De mivel többen voltak a menekülés esélytelen volt,de én nem adtam fel. Rohantam tovább. Ekkor teli torokból vonyítottam egyet,hátha valaki segít.

***Austin szemszöge***

Reggel úgy döntöttem hogy átmegyek a fiúkhoz. Mivel Molly még aludt, és nem akartam felébreszteni,ezért egyedül mentem. Nem laknak túl messze,ezért viszonylag gyorsan odaértem. Gondoltam,Molly-t majd később felhívom ha majd biztos hogy felébredt. Jól elütöttük az időt. Már dél volt. Molly már biztosan felébredt, ezért fel is hívtam. De nem vette fel. Kezdtem egy kicsit aggódni. Ekkor kopogtak az ajtón. Louis ment ajtót nyitni. Kate volt az. 

-Sziasztok! Gondoltam szólok,hogy ne nagyon menjetek az erdőbe,mert nagyon valószínű hogy azok,akik megtámadták azt a lányt,nincsenek messze. Óvakodjatok tőlük. Sok mindenre képesek.-figyelmeztetett. Ekkor egy vonyítást hallottunk az erdő felől.

-Molly!-kiáltottam fel.

-Mi van vele? Honnét veszed hogy ez ő?-kérdezte Harry. Azonnal elkezdtem rohanni az erdőbe. Ez biztos hogy ő volt,érzem. Láttam hogy mindenki fut utánam. Ha bajban van,nem árt a segítség.

***Molly szemszöge***

Nem tudom hogy már mióta üldöznek,de alig van már erőm tovább futni. Egyre jobban lassulok. Ekkor éreztem hogy az egyik rám ugrik és leterít, a másik pedig belém harapott. Ezek után elsötétült minden.

****

Mikor felébredtem egy régi elhagyatott házban találtam magam. A kezem iszonyatosan fájt. Persze hisz épp ott haraptak meg. De hogy kerültem én ide? Kérdeztem magamtól,mikor épp 3 alak jött be az ajtón. 

-Ó csak hogy felébredtél!-mondta az egyik gúnyos hangon.

-Kik vagytok?-vágtam rá egyből.

-Shh!-csitított el. Nem kell neked sem mindenről tudni. Legyen elég annyi,hogy jó okunk van arra hogy itt tartsunk téged.

-Komolyan? És mégis mi lenne az az ok?-kérdeztem flegmán. Erre mindhárman összenéztek,majd megint elkezdett beszélni.

-Na jó! Most az egyszer elmondom,de csak azért mert rád úgysem lesz szűkség.-kezdett bele,engem pedig kirázott a hideg. Mi az hogy nem lesz szűkség? Ezek ki fognak nyírni. Futott át agyamon a gondolat. Iszonyatosan félek.

-Na szóval!  Csak hogy tudd nem ti vagytok az egyetlen falka errefelé. De,mivel ez az egész erdőterület a tiétek,és nekünk pedig igencsak kevés részünk van,ezért úgy gondoltuk mi megszerezzük magunknak. De nem akárhogy! Ugyebár te vagy a legerősebb a többiek közül. Ezt egyébként egy biztos forrásból tudom. Ezért az tűnt a legegyszerűbbnek,hogy megvárjuk amíg egyedül leszel,és úgy támadunk meg. Ezután pedig valószínű hogy a többiek keresni fognak, de mire ideérnek már késő lesz. Velük pedig már nem lesz nehéz elbánni.-mondta majd mind a hárman kísértetiesen felnevettek. 

-Aha,szóval először engem nyírtok ki majd a többieket.-cseles,csak kár hogy nem fog összejönni.-mondtam,ami kár volt mert erre mindhárman odajöttek,ketten lefogtak,a harmadik pedig egy fém rúddal fejbe ütött. Nem éreztem fájdalmat,csak minden elsötétült előttem.

***Austin szemszöge***

Már jó ideje rohantam,mint egy eszeveszett,utánam pedig a többiek. Hirtelen megéreztem Molly illatát. Ezek szerint valóban ő volt. Remélem nem esett semmi baja és megtalálom. Emberi alakot öltve elkezdtem nyomok után kutatni. A többiek is utolértek,és segítettek. 

-Hé! Ez nem Molly karkötője?-kérdezte Liam,majd felvette a földről az ékszert. Odamentem hogy közelebbről is szemügyre vehessem.

-De ez az övé. Ezt még anyáé volt.-mondtam,s már éreztem hogy majdnem kicsordulnak a könnyeim. Az nem lehet. Mi van ha valami baja esett? Kate is mondta hogy azok a farkasok még itt ólálkodnak az erdőben. Biztosan ők voltak! Na nem azt nem hagyom! Azonnal meg kell mentenem. De érzem,hogy még életben van!

Remélem hogy tetszett a rész, ezentúl a mondandóm a részek végére írom! Elég rosszul esik hogy nem komiztok.. Ezért a következő részt 3-4 komi után fogom hozni! :)

5.rész

Sziasztok!! Itt az új rész,remélem tetszik! Akinek tetszik komizzon, pipáljon,iratkozzon fel! :)

***Molly szemszöge***

Reggel arra ébredtem hogy beszélgetés zaja hallatszik fel a nappaliból. Gyorsan megnéztem hány óra. Még csak 8 óra volt. Mi lehet az ilyen korán? Úgy döntöttem már nem fekszem vissza. Felkeltem hogy elhúzzam a sötétítő függönyt. A hirtelen fénytől majdnem kiégett a szemem. Miután már rendesen láttam elindultam a fürdőbe hogy rendbe tegyem magam. Utána egyből a nappaliba siettem. Meglepődtem amikor megláttam a kanapén ücsörögni 5 fiút. Hamarosan a bátyám is feltűnt a titokzatos könyvvel a kezében.
-Sziasztok!-köszöntem.
-Szia!-köszönt vissza mindenki kórusban.
Eddig azt hittem hogy csak azért jöttek hogy jobban megismerkedjünk,de az aggódó tekinteteket látva,már nem erre gondoltam.
-Történt valami?-kérdeztem miközben leültem a fotelbe.
-Niallnek látomása volt.-mondta Harry.
-Látomása?? Mégis milyen látomása?-kérdeztem értetlenül,majd Niallre néztem.
-Láttam egy farkast aki meg volt sebesülve, és mintha valakire vicsorgott volna,majd átalakult egy lánnyá aki a földön feküdt és nem mozdult. A hely eléggé ismerős volt. Olyan mintha a közeli erdőben lett volna de nem biztos.

-Kérdezzük meg Kate-től hogy ki lehet.-Javasolta Austin. Mindenki egyetértően bólogatott,így hát elindultunk.

*****************

Miután megérkeztünk mindent elmondtunk újra. Kate egy kis gondolkodás után megszólalt:

-Valószínűleg egy nomád törzs leszármazottja. Biztosan megtámadták. A nomádok mindig barátaink voltak. Ők is segítettek a szüleiteknek a harcban. Az a lány az ők leszármazottja lehet. Az ellenséges klán támadhatta meg. Mivel csak egyedül volt segítenetek kell rajta minél előbb,hisz nem tudhatjuk milyen állapotban van.-mondta,majd hirtelen felállt és elsietett,majd egy kis üveggel a kezében tért vissza.

-Ha megtaláljátok ebből öntsetek a sebeire és rögtön begyógyul. Valószínű hogy nem fog sok mindenre emlékezni,de kérdezzétek meg mi történt vele. De siessetek.-fejezte be végül. Mi pedig nyomban felálltunk és az erdő felé vettük az irányt,de már nem emberi formában. Ahogy beljebb értünk az erdőben,egyre jobban lehetett érezni a vérszagot. Ez elég undorítóan hangzik,de legalább tudtam,nem lehetünk messze. Ez tényleg így volt,hisz nemsokára tényleg megpillantottuk a földön fekvő lányt. Ismét emberi alakot öltve közelítettük meg.

-Kinél van az üveg?-kérdeztem.

-Nálam.-felelte Niall,majd óvatosan a lány fölé hajolt és ,,ellátta" a sebeit. Ahogyan ráöntötte a sebeire azt a folyadékot ami fogalmam sincs mi volt,egyből begyógyultak. Soha nem láttam még ehhez foghatót. Ahogy az összes sebe begyógyult,kezdett magához térni. Lassan nyitotta ki a szemeit. Mikor meglátott minket eléggé megijedt. 

-Ti kik vagytok?-kérdezte félénken,az ijedtségtől remegő hangon.

-Mi is olyanok vagyunk mint te! Ne aggódj nem akarunk bántani!-mondta Zayn.

-Mi történt veled? Emlékszel valamire?-kérdeztem.

-Épp bóklásztam az erdőben amikor hirtelen megláttam 3 másik farkast. Elkezdtem rohanni az ellenkező irányba de utolértek és megtámadtak. Nem tudtam megvédeni magam mert túl erősek voltak.-felelte.

-Egyedül vagy?-kérdezte Austin.

-Igen. A többi társamat már megölték. Már csak én maradtam. De hogy találtatok meg?

-Látomásom volt,és láttam hogy megtámadtak, és hogy itt fekszel,ezért megkerestünk.

-Nagyon köszönöm a segítséget! Stephanie vagyok.-mutatkozott be,majd ezután mindenki.

-Nos Stephanie! Mivel egyedül vagy, ezért arra gondoltunk hogy csatlakozhatnál hozzánk.-vetette fel az ötletet Niall.

-Ezt komolyan gondoljátok?-kérdezte,miközben körbenézett.

Mindenki helyeslően bólogatott. Erre széles mosoly terült szét az arcán.

-Köszönöm!-mondta,majd mindenkit sorban megölelt. 

Jól elbeszéltük az időt,már elég későre járt. Elindultunk hazafelé. Örülök hogy befogadtuk Stephaniet. Szerintem nagyon kedves lány és eléggé sajnálom hogy így egyedül maradt. De most hogy befogadtuk remélem nem fogja magát egyedül érezni. Szerintem jól kijövünk majd.

Közérdekű

Sziasztok!!

Tudom hogy nagyon,nagyon,nagyon régen volt rész. Ez azért van mert nem volt se időm,se kedvem mostanában ezzel foglalkozni. De most elég sok a szabadidőm ezért úgy döntöttem folytatom a történetet. Bár nem tudom hogy van-e még olyan akit érdekel,és nézi még a blogot. Akit még érdekel az légyszi írjon egy kommentet. A következő részt még a héten tervezem. Csak ennyit akartam! Remélem várjátok a kövit!;-)